A szállodai dolgozók is kiveszik a részüket a Corvin Hotel átalakításából

A szállodai dolgozók is kiveszik a részüket a Corvin Hotel átalakításából 

A tartós jó idő kedvez a Corvin Hotelben folyó átalakítási munkálatoknak. A kivitelezést gyorsítja, hogy nemcsak alvállalkozók, hanem a szálloda dolgozói is segítik a felújítást.
A Selyemút vasútra vált

A Selyemút vasútra vált 

Ázsiát és Európát a történelem folyamán a nagy nemzetközi kereskedelmi út, a Selyemút kötötte össze. Míg egykoron tevekaravánok szállították az árut a két kontinens között, addig a 21. században már a vasút szeli át az ősi tájakat. A Kaukázusban megvalósuló hatalmas beruházás révén megnövekedhet az Azerbajdzsán és Törökország közötti vasúti teherszállítás volumene.

Közeleg Az év szállodája 2015 gála! 

A Magyar Szállodaszövetség felhívása Az év szállodája 2015 gálán – a szállodások ünnepén – való részvételre.

Precedensértékű ítélet: teljes kártérítést fizethet a Best Reisen 

2015. december 1-jén jogerős közbenső ítéletet hozott a Fővárosi Törvényszék a 2011-ben történt egyiptomi buszbaleset ügyében, mely kimondja, hogy az utazást szervező Best Reisennek teljes kártérítési kötelezettsége van.

Így néz ki a kutyák karácsonyi vacsorája 

A Freshpet nevű állateledel-gyártó készítette ezt a szó szerint zabálnivaló karácsonyi videót. A reklám maga tavalyi, azonban mi csak most találkoztunk vele. Viszont, mivel a szerkesztőség több tagja is hangosan nevetett, miközben nézte a videót, ezért úgy gondoljuk, a megkésett dátum ellenére is meg kell osztanunk az olvasóinkkal.

Új funkciókkal bővült az Országos Idegenvezetői Címjegyzék 

Három új adatlapot is kitölthetnek a regisztrált idegenvezetők.

Package irányelv, GDS-díj és ÁFA-revízió az ECTAA közgyűlésén 

November 26-27-én Pozsonyban tartotta téli közgyűlését az ECTAA, az európai utazási irodák szövetségeinek ernyőszervezete, melyen a MUISZ is részt vett.

Az élményfürdő, az állatkert és a múzeumfalu is bővült Sóstógyógyfürdőn 

Befejeződött a több mint kétmilliárd forint értékű szolgáltatásfejlesztés Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn, amelyet 2013-ban nyilvánítottak hivatalosan gyógyhellyé.
Mesehajót indít a Nickelodeon

Mesehajót indít a Nickelodeon 

Spongyabob a Dunán.

Kampány indult a tisztább vízpartokért Brazíliában 

A tisztább vízpartokért emel szót egy brazil reklám, mert azok szennyezettsége egyre kétségbeejtőbb.

Kormánygépként üzemelhet tovább az utolsó Malév-gép 

A tíz éve betonon rostokló, 50 személyes Bombardier CRJ–200-ast 230 millió forintért vette meg egy magyar vállalkozás, amely a gépet üzleti céllal adná bérbe. A cég ügyvezetője Szijjártó Péter volt államtitkára, aki egyben annak a banknak a felügyelőbizottsági tagja, amely a projektet hitelezheti.

„Nem tovább szeletelni akarjuk a tortát, hanem hozzátenni” 

Abból is a nagyobbik típus, a 300-as landolt kedden ólomszürke ég alatt, élénk oldalszélben a ferihegyi betonon. Fedélzetén 80%-os foglaltsággal, ami már annyi utas a 364 üléses nagyvason, hogy az eddig közlekedő A330-asba, csak akkor fért volna bele, ha Michael Ryanair O'Leary egykori lázálma az álló utasokról az egész légiközlekdési ágazatban elterjed.

A turistáknak is tiltaná a burka vagy nikáb viselését egy német miniszter 

Nem csak a németországi lakosoknak, hanem a Németországba látogató turistáknak is meg kell tiltani az egész testet, illetve az arcot elfedő muzulmán női öltözékek - a burka és a nikáb - nyilvános viselését - szorgalmazza Ilse Aigner bajor gazdasági miniszter.

Jól alakult a vendégéjszakák száma a Közép-dunántúli régióban 

A január-szeptember időszakban 3,5 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma a Közép-dunántúli régióban az előző év hasonló időszakához képest - hangzott el a Magyar Turizmus Zrt. Közép-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága keddi székesfehérvári sajtótájékoztatóján.

Járja be virtuálisan az egykori gulágokat! 

Virtuális gulágmúzeumot készít a csehországi Archipelag Szövetség, a gyűjtemény jövő tavasztól látogatható.

Disznótoros fesztivállal és kecskefarmmal erősít Szuha-Mátraalmás 

Az utóbbi hét esztendőben jelentős turisztikai fejlesztéseket valósítottak meg Szuha-Mátraalmáson. A Galyatető északi lábánál, a hegyek és erdők ölelésében található faluban bár még kevés a szálláshely, ennek ellenére tavaly 1300 vendégéjszakát számoltak. Így további fejlesztésekkel igyekeznek még vonzóbbá tenni a kis nógrádi települést.

Rekordszámú jelentkezés a XIV. Országos TDM Konferenciára 

2015. december 3-4-én Gyula városa szolgál helyszínéül a soron következő, XIV. Országos TDM Konferenciának. A Magyar TDM Szövetség és a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. közös szervezésében megvalósuló rendezvény iránti hatalmas érdeklődést tükrözi, hogy az 56 taggal rendelkező szervezet konferenciájára eddig 175 fő regisztrált.

A Heathrow Express is elérhető lesz az Amadeus rendszeren keresztül 

Az Amadeus új airport express moduljának köszönhetően a repülőjegy-, és hotelfoglalások gyorsan és egyszerűen bővíthetők vasúti szolgáltatásokkal is. Elsőként a Heathrow Express vonatai foglalhatóak a rendszer segítségével, amiket 2016-ban a brisbanei Airtrain járatai követnek.

Milliárdos fejlesztések várhatók Sármelléken 

Ötmilliárd forintból újulhat meg a sármelléki repülőtér 2020-ig, négymilliárdból gyorsforgalmi út kötheti össze a légi kikötőt az M7-essel - értesült a Magyar Idők. 

Létrejött a Balatoni Turisztikai Kutatóintézet 

November 27-én a Pannon Egyetem adott otthont a „Kutatás és oktatás a balatoni turizmus szolgálatában” című szakmai konferenciának. A mintegy 80 résztvevőt számláló esemény apropóját a 2015 őszén a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Gazdálkodási Intézetén belül megalakult Balatoni Turisztikai Kutatóintézet (BATUKI) adta.

Ott repül a gépe az easyJet mobilalkalmazásában! 

Elsőként az easyJet mobilapplikációjában érhető el közvetlenül a Flightradar24 program, amely valós idejű információt szolgáltat a légiforgalomról: az easyJet utasai így felszállás előtt már 3 órával megnézhetik, hol tartózkodik a gépük. Az utazók családtagjai és barátai számára az érkezésről szóló információk lehetnek hasznosak.

Tamásipusztán minden nap történik valami 

Most épp kalandparkot avattak, de gyógyszálló is épült a Nyíradonyhoz tartozó Tamásipusztán.

Robinson Tours: több charterjárat jövőre Bulgáriába 

A Robinson Tours Kft. kiutaztatási részlege november 30-án szezonindító katalógus-bemutatóval és díjátadó ünnepséggel egybekötött partnertalálkozót tartott Budapesten a Hotel Novotel Centrumban. Az eseményen elhangzott, hogy jövőre heti két charterjáratot indítanak Budapestről Burgaszba az eddigi heti egy helyett.

Új egészségturisztikai szállodaberuházás Siófokon 

A SH-Fejlesztő Kft. jóvoltából Siófokon, a belvárosban egy új, négycsillagos egészségturisztikai hotel jött létre. Az eredetileg Siófok Medihotel**** projektnéven futó fejlesztéshez az Európai Unió és a Magyar Állam az Új Széchenyi Terv keretében közel 1 milliárd forint támogatást nyújtott.

Új Orbis business 

Az Orbis SA és magyarországi leányvállalata az Accor-Pannonia Hotels Zrt. adásvételi előszerződést írt alá két szálloda - Ibis Budapest Heroes Square (139 szoba) és Mercure Budapest City Center (227 szoba) - Flums Kft.-től való megvásárlására Budapesten. A szállodákat jelenleg az Accor-Pannonia bérleti szerződés keretében üzemelteti.

Startup az ötcsillagos hotelben? Miért is ne? 

Egyedülálló startup-os vállalkozás a hazai szállodások körében? Avagy mindent tudó concierge? Ez is, az is igaz a Mellow Mood Hotels esetében. Ugyanis olyan, a vendégeik által okostelefonon üzemeltethető, ingyenesen letölthető applikációt kínálnak mostantól a hozzájuk érkezőknek, amely könnyen elveheti a fővárosi idegenvezetők kenyerét.

Németország köszöni az egykori Úttörőváros dolgozóinak 

Németország sohasem felejti el, amit 1989-ben a magyar kormány és a magyar emberek tettek az NDK-menekültek befogadásával, megsegítésével - hirdeti mostantól emléktábla a hazai ifjúsági turizmus egyik hajdani fellegvárában, az egykori zánkai Úttörővárosban. 

685 millió forintból épült libegő Lillafüreden 

Átadták a Lillafüred és a Miskolchoz tartozó üdülőövezet fölött magasodó Jávorhegy között közlekedő libegőt, a turisztikai-idegenforgalmi beruházás csaknem 685 millió forintba került - tájékoztatta a felvonót működtető Libegőpark Kft. az MTI-t hétfőn.

Adventi vásár királyi körülmények között 

Amikor Erzsébet királyné és Ferenc József Gödöllőre látogatott, a vonatállomás épületének bejárata és a vasúti szerelvény közé vörös szőnyeget terítettek. Bár minket november 26-án, csütörtökön nem várt vörös szőnyeg, de pogácsa és a hideg elleni jófajta pálinka igen, mellyel a Turisztikai Egyesület Gödöllő fogadott.

Turisztikai attrakciókkal és szállásokkal gazdagodott Észak-Magyarország 

Jó úton halad az idegenforgalom, kedvezőek az esztendő első kilenc hónapjának eredményei Észak-Magyarországon – hangsúlyozta Molnár Anita, a Magyar Turizmus Zrt. Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője Szilvásváradon. A tavalyi hasonló időszakhoz képest 9,5 százalékkal nőtt a vendégek száma, és 5,8 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a térségbe látogatók. Ezek eddig túlszárnyalták az országos eredményeket.

A Miele amikor tud, segít 

A Miele Professional magyarországi képviselete és a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat együttműködése évtizedekkel ezelőttre nyúlik vissza, amikor először az 1980-as évektől kezdődően - teljes mértékben, vagy részben - Miele készülékekkel szerelték fel a mosodákat az idős-és szociális otthonaikban. A 2014-es korszerűsítés célja az egységes, modern géppark kialakítása, az alacsonyabb költségek, a tisztaság és higiéniai szint növelése mellett a hosszú távon megbízható üzemeltetés és tervezhető, rendszeres karbantartás volt.

Borfürdővel ünnepli a francia újbort Japán 

Régebben Japánban volt egy bizonyos divat, amelynek keretében rámenben, vagyis a szigetország híres tésztalevesében mártóztak meg a népek – írja a Foodbeast. Idő kérdése volt hát, hogy a távol-keleti nemzet egyes lakói immár boros medencében kezdjenek el lubickolni.

Jövő tavasszal végre megnyílhat a szolnoki Sörárium 

Interaktív sörmúzeum és hozzá kapcsolódó kulturális tér nyílik tavasszal a szolnoki városháza pincéjében - jelentette be Csatári István, a Szolnoki Városfejlesztő Zrt. vezérigazgatója hétfőn a projektet bemutató szolnoki sajtótájékoztatón.

Interaktív múzeum és történelmi játszóház a gyulai kastélyban 

Befejeződött a gyulai Almásy-kastély építészeti rekonstrukciója. A következő hetekben a kiállításokat rendezik be, majd elindul a múzeummá avanzsált épület próbaüzeme. A nagyközönség a tervek szerint március közepétől tekintheti meg a felújított kastélyt.

Borfürdővel ünnepli a francia újbort Japán 

Régebben Japánban volt egy bizonyos divat, amelynek keretében rámenben, vagyis a szigetország híres tésztalevesében mártóztak meg a népek – írja a Foodbeast. Idő kérdése volt hát, hogy a távol-keleti nemzet egyes lakói immár boros medencében kezdjenek el lubickolni.

Ausztrália drónokat vet be a cápatámadások ellen 

A drónok GPS-rendszerrel fogják nyomon követni a sekély vizekben settenkedő ragadozókat, és az úszókat figyelmeztetni fogják a fenyegető veszélyről.

Új termáltó és szabadidőcentrum Zalakaroson 

A gyógyfürdő elfolyó vizét hasznosító termáltavat és hozzá kapcsolódóan turisztikai és természeti látványosságokat, illetve gasztronómiai és kerékpárút-fejlesztést valósítottak meg több mint félmilliárd forintos beruházással Zalakaroson, ahol pénteken adták át az új létesítményeket.

Csúcsborokat választottak a Debreceni Bormustrán 

Tokaji és egri borok lettek az idei, IV. Debreceni Bormustra csúcsborai - jelentették be szombat délután, a bormustra megnyitóján a cívisvárosban.

Halfogyasztásban jócskán alulmarad a magyar 

Kapj rá! címmel kampány indul a magyarországi halfogyasztás népszerűsítésére, a halételek sokféleségének és változatos ízvilágának megismertetésére - közölte a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága az MTI-vel csütörtökön.

Csökkennek a különbségek az alkoholfogyasztásban a nők és a férfiak között 

Régóta igaz, hogy a férfiak többet isznak, mint a nők; ez az állítás mostanáig a történelem folyamán mindig, és a világon mindenhol érvényes maradt – írja a Pioneer News. Egy új, a National Institutes of Health-nek a National Institute on Alcohol Abuse and Alcoholism-a (A Nemzeti Egészségügyi Intézeteknek az Alkoholabúzus és Alkoholizmus Nemzeti Intézete) által publikált tanulmány szerint legalábbis az Egyesült Államokban a női alkoholfogyasztás rohamosan kezdi utolérni ugyanazon függőségnek a férfiaknál megfigyelhető mértékét.

A Magyar Nemzeti Banké lehet a Bálna 

Már folynak a tárgyalások az MNB és a Fővárosi Önkormányzat között a Bálna kulturális központról, az adás-vételt követően az intézményben oktatási és pénzügyi központ jöhet létre, amely a jegybank látogatóközpontjának és pénztörténeti múzeumának, valamint a Corvinus MNB tanszékének ad otthont.

Gundel díjas a csopaki Márga bisztró séfje 

Elnyerte a Fiatal Szakácsművészeknek járó Gundel díjat Endrédi Zoltán, a csopaki Márga bisztró séfje 2015-ben. Gasztronómia kategóriában idén először osztották ki a Gundel Művészeti Díjat a neves kurátorok, Kovács Lázár állandó tag és Kalla Kálmán, a balatoni vendéglátás nagy tiszteletben álló séfje. Hatalmas elismerés ez a dinamikusan fejlődő és megújuló balatoni gasztronómiának.

Partnertalálkozón mutatták be a Destour fejlesztéseit 

Nagy érdeklődés övezte a Chrome-Soft Kft. november 25-én megrendezett partnertalálkozóját, melyen az hazai TDM szervezetek kaphattak betekintést a cég folyamatban lévő fejlesztéseibe, valamint megismerhették a vállalat egyéb tevékenységeit is, így a grafikai részleg munkásságát, valamint a stratégiai tanácsadói szolgáltatásokat, kamatoztatva a Chrome közel 20 éves hazai és nemzetközi tapasztalat- és tudásbázisát. A találkozó középpontjában azonban az itthon piacvezető DESTOUR TDM IT rendszer megújítása állt.

Nyugat-Kréta: vissza a gyökerekhez 

Kréta nyugati része több szempontból is a gyökerekhez való visszatérést szimbolizálja: gazdag történelme, a görög mitológia, máig megőrzött egyházi emlékei visszarepítenek minket az időben, a mai krétaiak egy része pedig még mindig a természetből merít: olajfákat ültetnek, gyógynövényeket termesztenek, sőt, még kozmetikumaikat is az általuk termelt alapanyagokból készítik – legyen szó Kanadából hazatért nyugdíjasról vagy buszsofőrről.

Belföldi járatokat indít a Ryanair Romániában 

A WizzAir romániai trónfosztására készül Európa legnagyobb fapados légitársasága, a Ryanair.

Milyen a barátságos vendégkezelés? 

Meghívó a HSM Szakmai Baráti Kör 37. évadzáró találkozójára.

Telt házra számítanak a szállodák szilveszterkor 

Jobb lesz az idei karácsonyi foglaltság a fővárosi és a vidéki szállodákban is, mint tavaly, szilveszterkor pedig országszerte telt házra számítanak - mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) főtitkára az MTI érdeklődésére pénteken.

„Akkor jut eszükbe Budapest, amikor Londonra, Párizsra nincsen pénzük” 

A november 26-án, a Hilton Budapest Hotelben, a Diplomacy&Trade Conferences által megrendezett MeetingPlaceBudapest konferencián a hivatásturizmus szakemberei egymásnak panaszkodtak. Az NGM és a Főváros illetékesei idő előtt távoztak. A nagy befogadóképességű kongresszusi központra pedig még várhatunk.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!